Chill And Ride 10

Hazai ridefest-kecskemet

Közzétéve July 18th, 2014 | Sanyi által

0

Ride Fest. Vol 4 Kecskemét

Több okból is különleges a mostani alkalom, hiszen ismét örömhírrel szolgálhatok Nektek! Az egyik várva várt alkalom a kecskeméti sport és zenei életben, az idén már negyedik alkalommal megrendezésre kerülő RideFest! Ezen a napon a RideCable WakeSeries, profi/amatőr wakeboard és wakeskate kupa futama mellett, az RCR Dirt Contest BMX/MTB profi/amatőr Dirt Jump verseny is megrendezésre kerül! A magyar bringások és wakeboardosok mellett, idén nemzetközi Rider-eket is várunk! Az extrémsportokkal karöltve a kecskeméti DJ-kultúra ünnepe is ez a nap. Hihetetlen, de egy magyar vidéki városban sincs ennyi, országosan elismert lemezlovas. Én magam is meglepődtem, mikor elkezdtem a line-upot össze állítani. 34 DJ-ét számoltam össze. A péntek estét teljes egészében a kecskeméti underground Jediknek és a tört ritmusoknak ajánlottuk fel. A szombati napon már délelőtt 10 órától elindulnak a programjaink, valamint a DJ-szettek, így részesei lehettek Kecskemét első szabadtéri, napközbeni fürdőrucis bulijának. A sport programok mellett a lemezlovasok, csapatokat alkotva, bográcsban főznek majd, amit délután, együtt veletek, el is fogunk fogyasztani. Tehát, ha szívesen ünnepelnétek velünk Kecskemét egyetlen extrémsport és zenei fesztiválján, és mind a 34 kecskeméti DJ-vel pacsiznátok egyet, nem marad más hátra minthogy, augusztus 1-2-án ne hagyjátok magatokat otthon!

RideCable Wake Series
Augusztus 2-án, szombaton kerül megrendezésre a RCWS’14 második fordulója.
A RCWS egy amatőr és profi wakeboard és wakeskate verseny sorozat, melynek lényege, hogy a hazai profi riderek nagyobb tét nélkül, mégis verseny körülmények között gyakorolhassák trükkjeiket. Az amatőrök számára egy jó lehetőség, hogy összemérjék tudásukat a haverokkal és tükör vízen adhassák be legjobb trükkjeiket line-ba fűzve.:)
Jó hangulat, látványos ugrások és esések várhatók, mindenkit szeretettel várunk!:)
A verseny szombat reggel 10.00-kor kezdődik, előreláthatóleg 14.00-ig tart. Ezután a wakeboard pálya üzemszerűen megy tovább, bárki által használható!
további információk:
facebook.com/rcws13
info@ridecable.hu
0036704083688

RCR Dirt Contest
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Ridefest keretein belül az RCR Dirt Contest.
Idén ismét rengeteg változtatáson ment keresztül a pálya, így az országban egyedülállóan 7 különálló ugratón mérhetik össze tudásukat hazánk legjobb profi és amatőr BMX és MTB riderei.
A hétvége időrendje a dirt pályán:

Augusztus 1., Péntek:
Egész napos szabad pályahasználat
19.00-20.00-ig: Regisztráció a már megjelent ridereknek

Augusztus 2., Szombat:
9.00-13.00-ig: Regisztráció, Gyakorlás
13.00: Riders meeting
14.00-tól kezdés az amatőr selejtezőkkel
Részletes programterv hamarosan!

Augusztus 3., Vasárnap:
Leghosszabb kör, Magasugrás, Best Trick

További információ:
www.facebook.com/RcrDirtPark
tibi.hatvani@gmail.com

Támogatóink:
Elite BMX Shop
OG Bikeshop BMX üzlet
12PM Underwear (www.12pmunderwear.com)
“G-Shock Hungary”
Metal Mulisha (www.psychostore.hu)
Checkroom Skateshop
BTS Bike Shop

Médiapartnereink:
livetoride.hu
ride.hu
StandMagazin
powertechmagazin.hu

Tags: , , , , , ,



Cikk írója

avatar


Comments are closed.

Ugrás az oldal tetejére ↑
  • Hírek a Facebook-on!

  • Arhívum

  • Cimkefelhő