Chill And Ride 10

Külföldi eat-better-gring-further

Közzétéve April 8th, 2015 | Sanyi által

0

Étkezz egészségesen és jobb BMX-es leszel!

Amiért az egészséges táplálkozással nem csak megelőzheted a sérüléseket, de hamarabb fel is épülhetsz azokból…

/Matt Ruscigno /

Matt jelenleg az eladási team menedzser a Profile-nál és még 20 év múltán is vegán. Hasonlóan ahhoz, amit én csinálok, ő is egészségesen eszik otthon, sok ételét maga készíti elő – de tudja, nem mindig olyan egyszerű egészséges ételhez jutni idegenben. A Profile-al való utazások során bevallotta, chips-re és földimogyoróra támaszkodott , bár az igaz, hogy manapság már sokkal könnyebb növényi alapú és egészséges táplálékhoz jutni, mint eddig bármikor – csak figyelned kell.

Főiskolán tanultam táplálkozásról, hogy többet tudjak az étrendekről és kiderült, hogy ami az állatok és környezet számára jó, az a mi egészségünkre is kedvező hatású. Elkezdtem növényi alapon táplálkozni, mert nem akartam állatoktól származót enni, ám ahogy idősödtem és egyre többet tudtam meg, hosszabb távban kezdtem el gondolkozni (mint mondjuk, hogy hol fogok hétvégén bmxezni) . Arra jöttem rá, hogy akik a legtovább élnek és legkevésbé betegek, azok túlnyomóan növényi alapú étrendet alakítanak ki maguknak.

A növényi ételek – mint például babok, teljes kiörlésűek, gyümölcsök, zöldségek, magok, diófélék- nem csak a tápanyagtartalmuk miatt jók (nagyon magas egyébként ezekben!), de a tartalmazott fitokemikáliák miatt is. Hallottál már valaha a paradicsomban található likopinról? Vagy izoflavonok a szójababban? Ezek az összetevők segíthetnek megelőzni a szívrohamot, stroke-ot, 2-es típusú cukorbetegséget és még sok mást, ami a helytelenül táplálkozó emberiségünket tizedeli – és amit most eszünk meg, az van hatással az időskori állapotunkra. Nem csak azért, mert a most kialakított szokásokat továbbvisszük magunkkal, de azért is, mert ezek az összetevők nap, mint nap tisztítják sejtjeink.

Sok tényező befolyásolja az egészségünk. A környezet, a rizikó, amit vállalunk és a jó öreg szerencse. De szerencsések vagyunk, amiért bizonyos tényezőket kontrollálhatunk és ezzel csökkenthetjük a sérülés veszélyét – és a betegségeket később. A táplálkozás megválasztásának lehetősége egy erős eszköz és a legtöbb embernek simán nincs róla fogalma, nem érdekli, vagy nem tud róla eleget, hogy segítségére legyen.

JJ Palmere egy elég komoly hátsérülést szenvedett 3 éve és a felépülési folyamat nagyon lassú volt a sok doktori, kiropraktőr és fizikoterapeuta ellenére. Saját kezébe vette a dolgot és teljes egészében megváltoztatta az étrendjét nyers vegánra (csak főzetlen gyümölcsök, zöldségek, dió-mogyorófélék és magok!) és még őt magát is meglepte, milyen gyorsan jött rendbe ezután a háta. Az ő szavaival…


JJ Palmere – Photo by Kevin Conners

„Az étrendem 100 %-ig szerves, nyers, friss gyümölcsökből és zöldségekből áll. A mogyoró-diófélék, magok, hínárok, füvek, csírák, gyógynövények és forrásvíz széles tárháza. Az egész a hátsérülésemtől indult 3 évvel ezelőttről – miután végtelen köröket futottam doktorok, kiropraktőrök és fizikoterapeuták látogatásával, elérkeztem egy bizonyos pontra, ahol már semmi fejlődést nem láttam a sérülésemmel kapcsolatba, hiába a rengeteg korábbiakra kidobott pénz eredmény nélkül. Tudtam, hogy itt az ideje valami mást tenni. Sok kutatás után arra jöttem rá, hogy a természetes utat próbálom ki, hogy működik. Meglepően, rövid idő alatt jöttek az eredmények és javult az állapotom. A nyers vegánná válás során teljesen rendbe jött a hátam – ez az élmény megfelelő hatással volt rám, hogy higgyek abban, amit teszek. Az eredeti énemhez való visszatérés nem is jöhetett szóba. A nyers vegánná válás nem csak a hátam hozta rendbe, de teljesen megváltoztatta életem minden részét – pozitív irányban. Határozottan úgy érzem, hogy kreativitást, tudatosságot, szeretetet, erőt, hosszú életet, energiát és gyógyulást hozott, valamint egy igazi képet kaptam arról, milyen valójában egészségesnek lenni .” JJ Palmere


JJ Palmere – Photo by Kevin Conners

JJ továbbra is így fog táplálkozni és ugyan azt nem ígérhetem, hogy a nyers vegánság varázslatosan meggyógyít minden sérülést, azt biztosan mondhatom, hogy sejt-szinten megvannak az előnyei.

A legtöbb sportoló figyel rá, hogy megfelelően táplálkozzon a sérülésből való mihamarabbi felépülés érdekében, de a mindennapi igénybevétel miatt is. Te figyelsz erre? Nem hinném, hogy sok BMX-es tenné, pedig kéne.

Rob Dolecki, DIG fotós és hosszú ideje vegán – aki folyton úton van – pont annyira ügyes jóétel-találó, mint fényképész. És ez pontosan az – egy képesség, aminek idő kell a kialakulásához. Eleve a helyes táplálkozásra való gondolás is egy lépés a jó irányba. Hülyén hangzik, de valahol el kell kezdened. A következő lépés látni, mások mit tesznek.

Az alábbi videót (’Rob Dolecki – Strongest Hearts’) Robbal készült egy vegán sportolókkal való projekt során (Strongest Hearts).

 

 

Mit tudsz most tenni? Kezdd ott, ahol épp vagy. Talán az ínyenc kaják sütése nem épp neked való, de rendelhetsz következőre egy bab-burritot (itthon mondjuk legyen egy jó saláta, hehe) egy hamburger helyett.

Íme néhány ötlet:

Csökkentsd a feldolgozott étel mennyiségét.
A mai ételek java finomított liszt, kukorica és cukor; ’ételek’, amik aligha tartalmaznak tápanyagot és nincs semmilyen jótékony hatásuk az egészségedre; bár a kukorica, chips és egyebek sajnos a nyugati étrend szerves részét képzik. Nézz körül, mit eszel – van lehetőséged ezeket egészségesebb ételekkel kicserélni?

Egyél többet a zöldséges ételekből, amiket már eleve szoktál enni.
Eszel mogyoróvajat és lekvárt? Mi a helyzet a zabpehellyel? Valószínű több növényi alapú ételt eszel, mint azt gondolnád igazából! Kezdd azzal, hogy ezekre nagyobb hangsúlyt fektetsz. Adj több gyümölcsöt, zöldséget ezekhez az ételekhez.

Csökkentsd azon állatokból származó ételek mennyiségét, amit ritkán eszel.
Nem fognak hiányozni annyira, szóval kezdd ezekkel. Helyettesítsd növényi fehérjékkel a húsból származókat. Tofu a csirke helyett, például. Próbálj meg babokat adni hozzá, vagy ha hiányzik a hús, kipótolni valami ahhoz hasonlóval (kinn léteznek ’ál húsok’, nem tudom, Magyarországon ez mennyire van jelen.)

Ne adj túl az összes kedvenc kajádon egyszerre.
Ha mondjuk a pizza a kedvenced, hirtelen megvonni magadtól örökre talán nem a legjobb ötlet. A fenntartható változások egyébként is csak idővel érhetők el. A legkisebb változtatásokkal kezdd, majd amikor már nem érzel javulást, haladj tovább a komolyabb döntések irányába.

Találj recepteket és receptkönyveket, amik tetszenek és keríts időt a főzésre.
Hagyd az ínyencségeket és kezdd a jókkal. Az interneten számtalan vegetáriánus és vegán recept van fenn, meg egyébként is rengeteget költ az ember arra, hogy máshol egyen – sokat spórolhatsz, ha otthon készíted el a kajád. (Meg legalább tudod, miből van…)

Fedezz fel ismeretlen piacokat és boltokat.
Az egészséges táplálkozással foglalkozó üzletek és piacok nagy választékot kínálnak az alapanyagok keresésekor, de egyéb egészséges különlegességekre is rá lehet bukkanni (’ál húsok’, nasik, stb.). Rengeteg egészséges fajta tej, mag, gyümölcs és egyéb alapanyag létezik és még több mód ezeknek az elkészítésére. Miért korlátoznád magad a klasszikus lehetőségekre, amiket egy hétköznapi élelmiszerbolt nyújt? Ez az egyik legélvezetesebb része; fedezd fel az új dolgokat, próbálj ki mindent, ami megtetszik!

Legyen nálad egészséges kaja és mindig tervezz előre.
Ha ezt teszed, nem fogsz visszaesni a korábbi táplálkozásodhoz. Alakíts ki szokásokat és készítsd fel a környezeted, így ha épp elfoglalt vagy és megéheztél sokkal könnyebben fogsz tudni választani egészségesen. A dobozolt és előkészített levesek és babok, valamint előre elkészített magok a hűtőben tartva lecsökkentik a kaja készítési idejét.

Amit a leggyakrabban teszel, az a leginkább meghatározó.
Helyesen táplálkozni nem azt jelenti, hogy répát kell rágcsálnod egy buliban, miközben a többiek pizzáznak meg sütit esznek. A hosszútávú célok, azaz az egészség megőrzése és betegségek megelőzése a mindennapi szokásokból ered, nem dönti össze egy-egy kivételes alkalom időnként. – MR


Matt Ruscigno. Photo By Brian Barnhart

Matt Ruscigno-ról…

Mindig tiszteltem a vegán / straight edge mozgalmat, de jó ideig tartott, amíg rájöttem, hogyan tudnék úgy élni. Döntéseket kell hozni, amik talán az addigi elveiddel szemben állnak, de megláttam az ebben rejlő előnyöket. Matt Ruscigno 17+ éve jelen van a vegetáriánus táplálkozásban. Nagy tudása van azzal kapcsolatban, hogy a növényi alapú táplálkozás miért is jó BMX-eseknek és minden más sportolónak, meg úgy alapból az emberiségnek. Ő egy regisztrált étrend-szakértő, aki a Penn State és Loma Linda egyetemeken tanult. A tudományos közegéhez egy kis kontrasztot adva, Matt egy punk/csináld magad megközelítést is mutat a gyakorlatban. A munkája része a személyes tanácsadás a kliensei javára.

Maga Matt is, mint hosszútávú atléta, 500 egybefüggő mérföldes egész éjszakán át tartó kerékpárversenyeket tolt végig Death Valley-n keresztül, bizonyítva sok más sportolóval, hogy a vegán sportolók kimagaslóak. A ’Strongest Hearts’ és tömegeknek adott előadások mellett részt vett több könyv írásában is, többek közt „No Meat Athlete” és „Appetite for Reduction”. De mindenek előtt, ő egy Pennysylvaniaból jövő BMX-es volt. Az emberek táplálkozáshoz való viszonyulását forradalmasítja a BMX-es hátterével és vegán/straight edge erkölcsével, hogy pozitívan változtassa egészségüket. - Brian Barnhart

A cikket fordította: Gróf József

Forrás: digbmx.com

Tags: , , , , , , , , , ,



Cikk írója

avatar


Comments are closed.

Ugrás az oldal tetejére ↑
  • Hírek a Facebook-on!

  • Arhívum

  • Cimkefelhő